
Szeretném felhívni a figyelmet, hogy a folyamat, amit most le fogok írni, arra a szituációra vonatkozik, ha valaki tőlem szeretne kutyát örökbe fogadni. Más civileknél vagy egyesületeknél ez eltérhet, de többnyire nagy a hasonlóság.
1. Privát bemutatkozó levél
2. Telefonos beszélgetés
3. A jelölt meglátogatja az általa kiválasztott kutyát
4. Terepszemle avagy előkontroll
5. Próbaidő
6. Végleges örökbefogadás
7. Utókontroll
8. Kapcsolattartás
Privát bemutatkozó levélMikor egy mentett kutyám gazdikereső státuszba lép, az azt jelenti, hogy egészséges, ha pedig maradandó betegsége van, akkor az állapota stabil és kezeléssel fenntartható. Tehát minden szükséges orvosi vizsgálaton/teszten/kezelésen átesett. Ilyenkor kiteszek egy facebook posztot, amiben igyekszek minden szükséges információt feltüntetni a fizikai és a lelki állapotáról is. Mindig beleírom, hogy privát bemutatkozó levéllel lehet jelentkezni az adott kutyára. Azt tapasztaltam az elmúlt években, hogy ez nagyon sok embernek nem evidens. No, de mit is jelent ez? Egy olyan összefüggő, nem egy mondatos szöveg, ami személyes információkat tartalmaz és NEM kommentben érkezik. Pontosan mire is vagyok ilyenkor kiváncsi:
– mi a napi rutin?
– hány éves, aki a gazdi szeretne lenni?
– hány óra munka/nap és milyen szakterületen?
– van-e kutyás tapasztalat?
– van-e kutyaiskolás tapasztalat?
– van-e biztos anyagi egzisztencia?
– van-e jó állatorvossal ismeretség?
– van-e saját autó/lakás/ház?
– van-e gyermek a családban? Ha van, mennyi idős?
– miért azt a kutyát választotta, aki iránt érdeklődik?
– tisztában van-e a fajtajellemzőkkel?
Már ennél a pontnál sok jelentkező lemorzsolódik, de úgy gondolom, hogy ha ezt a szintet nem sikerül megugrani, akkor ne raboljuk egymás idejét feleslegesen.
Mikor felteszem ezeket a kérdéseket, sokan megsértődnek vagy felháborodnak, hogy milyen alapon „turkálok a pénztárcájukban” és különben is „nekem ehhez mégis mi közöm van?”. Oké-oké, vegyük akkor sorra:
1.Napi rutin/gazdi életkora/napi munka mennyisége/szakterület/kutyás tapasztalat:
Fontos tudnom azt, hogy az adott kutya, akiért jelentkeztek, beilleszthető-e a jelentkező életébe. Tehát, ha valaki nyugis életet él már, mert mondjuk idős emberről van szó, akkor nem fogok egy 3 hónapos, „arconpörőg”, aktív kiskutyát odaadni, mert egyiküknek sem lesz jó, ha pedig valaki nulla kutyás tapasztalattal érkezik, akkor egy hányattatott sorsú, viselkedés problémás kutyát nem fogok a kezébe adni. Nekem a kutya érdekei a legfontosabbak és mikor megmentettem, akkor felelősséget vállaltam érte. A célom az, hogy megtaláljam számára a végleges gazdát, ahol élete végéig biztonságban és szeretetben élhet. Szóval kicsit úgy képzeljétek el, mint a kirakóst: keresem a darabkákat, amik (jelen esetünkben akik) összepasszolnak.
2.Biztos anyagi háttér:
Ilyenkor nem más „pénztárcájában turkálok”, hanem megpróbálom azt is felmérni, hogy maximálisan el tudják majd látni a kutyát egészségügyileg is. Tehát nem okoz majd gondot egy oltás, egy fülgyulladás, egy műtét vagy az, hogy mit fog enni. A mentések során sokszor tapasztaltam azt, hogy olyan embereknek is van állatuk, akik saját magukat sem tudják ellátni. Így a kutyák a mocsokban vannak kint, eszik a penészes moslékot (,ha van) és természetesen oltásuk sincsen, ha ne adj isten betegek lennének, akkor ott pusztulnak el. (És még tudnék mesélni szépeket…) Szerintem a felelősségteljes állattartás valahol ott kezdődik, hogy anyagi biztonságot tudok teremteni magamnak és ezáltal megfelelő körülményeket tudok teremteni az állataimnak is.
3.Saját lakás/autó:
Őszinte leszek, jobban húz a szívem olyan gazdi felé, aki saját lakással esetleg autóval is rendelkezik. Ha van autója az azt jelenti, hogy mobilis, tehát bármi gond történne azonnal tud menni az állatorvoshoz. Persze ez nem azt jelenti, hogy nálam kizáró ok, ha valaki albérletben él és nincs autója. Vannak kivételek, akik így is megtesznek mindent a kedvencükért. Ezért is fontos számomra, hogy többet beszéljek/találkozzak a jelentkezővel. Sajnos sokszor látom/tapasztaltam, hogy ha valaki albérletbe fogad örökbe kutyát és el kell költöznie, akkor megválik a kutyájától. Tény, hogy nehéz jó kutyás albérletet találni, DE elméletileg ezzel a gazdinak tisztában kellett volna lennie akkor, mikor egy állatért felelősséget vállalt. Megdöbbentő, hogy milyen sokan választják ezt a „könnyebb” utat. Nos én nem szeretném ilyen szituációnak kitenni egyik kutyát sem.
4.Gyerek a családban
Többször is találkoztam már olyannal, hogy kicsi gyermeknek szeretnének kutyát hazavinni. Ezzel alapvetően nincsen semmi baj, abban az esetben, ha a család tisztában van vele, hogy amíg a gyerek nagyobb nem lesz, addig nekik kell gondját viselni és megtanítani a helyes viselkedésre. Hiszen egy gyerek nem tud felelősséget vállalni bizonyos kor alatt. A gyereknek meg kell tanítani azt is, hogy hogyan közeledjen egy állat felé, mit szabad és mit nem szabad vele csinálni. Számtalan esetben előfordult már, hogy a gyerek megunta a kutyát, nincs kedve sétáltatni és foglalkozni vele, szóval már nincs rá szükség. Ez nem így működik, egy élőlényről van szó, akit nem lehet csak úgy eldobni, mint egy tárgyat és legalább 10-15 évig számolni kell vele.
5.Miért Őt választotta/fajtajellemzők:
Ez egy kardinális kérdés, a válasz sok mindent elárul a jelentkező személyiségéről. Szintén fontos szempont több jelentkező esetén a választáskor, akár döntő szerepe is lehet. Itt tudjuk felmérni például, hogy hirtelen fellángolásból szeretné örökbefogadni az adott kutyát vagy részletesen körbejárta a témát és utána nézett minden fontos információnak. A fajtajellemzők ismerete és a gazdikereső poszt tartalma után mérlegelt-e, hogy beilleszthető a kutya az életébe és biztosítani tudja számára a megfelelő szükségleteket a kiegyensúlyozott együttélés érdekében.
Telefonos beszélgetés
A privát bemutatkozó levél tartalmát részletesen átbeszéljük, ha esetleg kimaradt valami, akkor arra rákérdezek. Természetesen itt a gazdijelöltnek is van lehetősége feltenni a kérdéseit. Ha olyan kutyáért jelentkeztek, akinek maradandó betegsége van, ami élete végéig kezelést igényel, akkor az ezzel kapcsolatos információkat is itt beszéljük át. Elmondom, az örökbefogadási szerződés pontjait, ha minden feltételt elfogadnak és szimpatikusak vagyunk egymásnak, akkor egyeztetünk időpontot és jöhet a látogatás.
A jelölt meglátogatja az általa kiválasztott kutyát
Fontos az első személyes találkozó, hiszen itt láthatjuk, hogy a jelölt és a kiválasztott kutya, hogyan reagál egymásra. Működik a kémia vagy sem, hogyan közelednek vagy nem közelednek egymáshoz. Ezen a ponton kiderülhet az, hogy a kutya dönt úgy, hogy nem szeretné a jelöltet gazdájának vagy fordítva. Ha megoldható, akkor mindig kérjük, hogy a meglévő kutyust is hozzák magukkal, hiszen fontos az, hogy meglegyen az összhang a kutyák között is.
Terepszemle avagy az előkontroll
Ilyenkor meglátogatom a gazdijelöltet az otthonában, kutyával vagy kutya nélkül, ez megbeszélés kérdése. Megnézem, hogy a „terep” mennyire alkalmas kutyatartás szempontjából. Tehát például ilyenekre figyelek ilyenkor:– vannak-e olyan tárgyak elérhető magasságban, amik veszélyesek lehetnek az állatra
– ha kertes házról van szó, akkor a kerítés minden pontját átnézem, hogy szökés biztos-e
– terasz/erkély esetén ellenőrzöm, hogy a korlát biztonságos-e
– ha van már kutyus, akkor ellenőrzöm, hogy valóban chippelve van és az oltásai is rendben vannak, egészségi állapota/tartási körülményei megfelelőek
– kinti kutya esetén a kutyaház/kennel ellenőrzése
– szomszédi viszony
Ha mindent rendben találtam és kutyával érkeztem, akkor elkezdődhet a próbaidő. Ha valamit nem találtam rendben, akkor ezt jelzem és hagyok időt rendbe rakni a hiányosságokat, ha kérik teszek javaslatot és adok tanácsot is, a kutyát pedig nem hagyom ott. Ez utóbbi esetben egyeztetünk újra egy időpontot, amikor újra kimegyek ellenőrizni.
A jobb oldali fotót én készítettem, a kutyát elhoztuk onnan, azóta gazdis már. Ezen a felvételen egy kutyatartásra NEM ALKALMAS környezet látható.

Ha több jelentkező is megfelelt az előbb felsorolt pontokban, akkor pro-kontra érvekkel összevetem, hogy a kutya melyik jelöltnél lenne a számára legjobb helyen. Mindig a kutya érdekeit tartom szem előtt! Előfordult már többször, hogy valaki szemében én voltam a „szemétláda/mocsok” azért, mert nem ő kapta meg a kutyát. Itt nem személyeskedésről van szó, hanem mindig, minden körülmények között, a kutya érdekeit fogom nézni és számomra irreleváns, ha valaki emiatt neheztelni fog rám.
Próbaidő
Nálam a próbaidő 2 hét, ami azt jelenti, hogy ebben a 2 hétben az örökbefogadó még meggondolhatja magát. Sűrűbben beszélünk és többször rákérdezek, hogy minden rendben van-e? Ez ilyen türelmi/összeszokási idő, ami alatt a chipet nem lehet átírat még az új gazda nevére. Az oltási könyvet természetesen átadom a kutyával együtt.
Végleges örökbefogadás
Ha a próbaidő alatt minden simán ment, akkor jöhet a végleges örökbefogadás. Ilyenkor aláírunk egy örökbefogadási szerződést, amivel az új gazdi az állatorvosnál át tudja íratni a chipet az ő nevére. Átadok minden orvosi papírt és a kezelések árának egy részét elkérem.Szerződés tartalma röviden:
– az állat harmadik félnek NEM adható tovább
– ivaros állat esetén ivartalanítási kötelezettség vállalása (pl kölyöknél, alapvetően nem szoktam ivaros kutyát kiadni)
– indoklás nélkül, egészséges állatot elaltatni TILOS
– ha mégis egészségügyi okokból arra kerülne a sor, akkor engem értesítenie kell a gazdának
– állattartás helye (pl kinti-benti)
– az állatot a törvényeknek megfelelően tartja


Utókontroll
Többszöri látogatás, amik alatt ellenőrzöm, hogy továbbra is minden rendben van és a szerződésünknek megfelelően van tartva a kutya. Ha a szerződés bármely pontját megszegik, akkor a kutyát azonnal visszaveszem magamhoz.
Kapcsolattartás
Minden gazdival, akik tőlem fogadtak örökbe, a mai napig tartom a kapcsolatot. Nem szeretném egyik mentett kutyámat sem szem elől veszíteni. Fontos, hogy ha bármi betegségük van, arról mindenképpen szeretnék tudni. A gazdik küldenek fotókat, mesélnek az élményeikről, sikereikről. Ha szükségük van rá, akkor adok tanácsokat, segítek nekik amiben csak tudok továbbra is. Persze nem mindenkivel beszélünk napi szinten, bőven elég, ha havonta 1-2x dobnak néhány üzenetet ?
Ezek miatt a boldog pillanatok miatt éri meg ezt az egészet csinálni. ❤️
Főoldalra